koncert
Szezon start a Barba Negrában
Népszerű, ám élőben már régen hallott dallamok, önfeledt szórakozás, mindez megfűszerezve a "stenkkel", s máris a Magna Cum Laude szenzonnyító koncertjére készülünk, a Barba Negra Music Clubban. Hitről, érzékenységről, a dalok üzenetéről, tervekről és egy csipetnyi újbudai kötődésről vall Mező Misi, a zenekar frontembere.
Kamarakoncert Bartók, Weiner és Farkas Ferenc műveiből
Az Összefogás Újbudáért Egyesület szervezésében ingyenes kamarakoncertre kerül sor március 21-én 19 órától a Bartók Béla út 10-12. szám alatt.
Ifjú tehetségek a Weiner Leóban
Emlékkoncertet tartottak a nagy francia gordonkaművész, André Navarra születésének 100. évfordulója alkalmából. A koncertnek a XI. Kerületi Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola adott otthont.
Újbudai diák a prágai fuvolaversenyen
Január 28-án ismét megrendezte partnervárosunk Prága 5. azt a koncertet, melyre minden évben fiatal, tehetséges külföldi muzsikusokat hív meg. Ebben az évben Ács Dominika a Weiner Leó Zenei Szakközépiskola tanulója képviselte Újbudát, tanára Horgas Eszter. Műsorán a Stamnitz Fuvolaversenye I-II. tétele szerepelt, és a Prágai Szimfonikus Zenekar kísérte.
Az elveszett világ muzsikája.
A Hébe Hóba Banda első élő koncertje az Albertfalvi Közösségi Házban
Kedvezmény az újbudaiaknak
Tombol a kánikula. Ilyenkor szíve szerint mindenki kimenekülne a városból és valamelyik hűsítő vízparton táborozna le, amíg nem mérséklődik valamelyest az idő. És ha már amúgy is kimozdul az ember, akkor nemcsak a víz minősége és hőfoka számít, hanem az is, hogy milyen programokat kínálnak a "szükség-vakáció" idejére.