Elszállították a Gombából a trafókat
Augusztus 15-én elszállították a Gomba épületéből a trafókat. Így már minden akadály elhárult azelől, hogy az újjáépítési munkálatok a megfelelő ütemben haladjanak előre.
Augusztus 15-én elszállították a Gomba épületéből a trafókat. Így már minden akadály elhárult azelől, hogy az újjáépítési munkálatok a megfelelő ütemben haladjanak előre.
Hírek a Kulturális Városközpont fejlesztéséről
Az Újbuda Kulturális Városközpont program keretében június 21-én, pénteken nyitotta meg kapuit a nagyközösnség előtt a B29 Galéria. A huszonhárom kortárs alkotó festményeiből, grafikáiból, videóiból és plasztikáiból egy egynapos bemutatkozó kiállítást láthatott a közönség.
Újbuda Önkormányzata a napokban mutatta be az ősz végére megújuló Móricz Zsigmond körtér és Gomba épületének akciótervét. A bejárással egybekötött tájékoztatón vázolt rekonstrukciós terv a műemléki védettségű épület felújítása mellett magában foglalja a köztér felújítását, új pihenőhelyek és közművelődési, szabadidő-eltöltési lehetőségek kialakítását.
Újbuda Önkormányzata aláírta a nyertes kivitelező céggel a megállapodást, így napokon belül megkezdődik a Gomba felújítása. Ha minden a tervek szerint alakul, nyár végére birtokba is vehetjük az épületet.
A metróépítés után sem lesz lehetséges a Fehérvári út felől a személygépjármű forgalom körtéren való áthaladása. Az útpálya helyén kerékpáros- és gyalogosbarát felületet alakítanak ki, amelyre csak a közösségi közlekedés autóbuszai és a helyi üzletek kiszolgálásához szükséges járművek hajthatnak be.
Újbuda Önkormányzata november 9-én reggel nyolc órakor kezdte meg a Móricz Zsigmond körtéren álló Gomba kitakarítását. Az áldatlan állapotok felszámolása mellett az épület folyamatos tisztán tartásáról is gondoskodik mostantól az Önkormányzat egészen addig, míg a felújítási munkálatok meg nem kezdődnek.
A XI. kerületi önkormányzat november 9-én, reggel nyolc órakor kezdte meg a Móricz Zsigmond körtéren álló "Gomba" általános takarítását. A közelmúltban kialakult áldatlan állapotok felszámolása mellett a kerület gondoskodik az épület folyamatos tisztán tartásáról is, amíg a felújítási munkálatok megkezdőnek.
A Móricz Zsigmond körtéri vastraverznek nevezett építmény is jelzi, hogy a lakosságot nem vonták be a folyamatba a metróberuházást végzők és a főváros tervezői – nyilatkozta Takács Viktor, Újbuda megbízott főépítésze az Újbuda TV-ben.
Mi lesz veled körtér? címmel rendezett lakossági fórummal egybekötött konferenciát Újbuda Önkormányzata, ahol a kerület legfrekvenáltabb pontjáról,azaz a Móricz Zsigmond körtérről fejthették ki a véleményüket a megjelentek. Hoffmann Tamás polgármester megnyitójában hangsúlyozta, azért is tartotta fontosnak a konferencia összehívását, mert együttesen kell megtervezni a tér, ezen belül is a Gomba jövőjét és végső arculatát.
Az interneten leadott szavazatok szerint a Hetedik műterem által készített terv, míg a szavazólapok összesítése alapján a Gyüre Építésziroda elképzelése bizonyult népszerűbbnek. Ez utóbbi számszerűen több volt, így ez az iroda nyerhetett.
Hamarosan eldől, hogy a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületének átépítésére tavaly kiírt tervpályázat dobogósai közül melyik elképzelés valósul meg. A bíráló bizottság az öt díjazott munka közül csak kettőt hagyott versenyben, a budapestiek ezek egyikére adhatják le voksaikat a kihelyezett gomba formájú szavazóládákba. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Molnár Gyula arra figyelmeztetett, a Gomba a főváros kulcsfontosságú pontja lesz, ezért nagy a döntés felelőssége.
A Móricz Zsigmond körtéri Gomba épület felújítására kiírt tervpályázat bíráló bizottsága és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal javaslata alapján két terv versenyez Újbuda lakóinak szavazatáért.