Kultúra
Egymillió forint értékű ajándékok várnak Önre is!
Parádés nyereményeső, kulináris élvezetek, zenei csemegék. Újbuda patinás pompát, egy virágzó, gazdag kort idéz meg a hétvégén. "A Monarchia öröksége", két napos programsorozat egyik fénypontja a minden korban méltán népszerű tombola. Akárcsak másfél évszázaddal ezelőtt, ma is Fortuna istennőhöz fohászkodnak a játékosok. Érdemes is, hiszen partnereink csodás ajándékokkal várják a tombolán szerencsét próbálókat.
Nagy érdeklődés mellett zajlott az Újbuda Jazzfesztivál
Az 5. évébe lépő fesztiválsorozat idén kettős jubileumot ünnepelt a rendezvénynek otthont adó 80 éves Újbudával. A MU Színház, a Fonó Budai Zeneház és az A38 Hajó együttműködéséből létrejött fesztivál az elmúlt években igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé nőtte ki magát, mely most is nagyszerű merítést adott a kortárs magyar és nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.
Critical Fest - Művészet két keréken
Ezzel a címmel rendeznek bringás-zenés-divatbemutatós programot a Fonő Budai Zeneházban szombaton, szeptember 11-én. A esti, filmvetítéssel körített Syntax Orchestra koncertbe guruló események között lesz kerékpáralkatrészek felhasználásával kreált divatbemutató is.
'Van egy válogatott is'
Szinte "körbelakta" az országot, végül Újbudára költözött. Úgy tapasztalta, több olyan kerület is van, amely öröksége okán hivatott lehetne arra, hogy kulturális városközponttá váljon. A különbség az, hogy Újbudán ezt el is határozták. Bodrogi Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari díjas színművész, a Nemzet Színésze a városrész egyik emblematikus kulthelyén, a Tranzit Art Cafe-ban osztotta meg gondolatait az Újbuda olvasóival.
A Karinthy Színház idei repertoárja: Fellini, Márai és Moldova
A Fergeteges R-GO és Tankcsapda buli a legendás Agárdi Popstrandon
Adriai hangulat az Újbuda Galériában
Szeptemberben újra szól a jazz
Kettős jubileumot ünnepel a szeptember 3-án induló Újbuda Jazzfesztivál: az 5. évébe lépő fesztiválsorozatnak idén a 80 éves Újbuda ad újra otthont. A MU Színház, a Fonó Budai Zeneház és az A38 Hajó együttműködéséből létrejött fesztivál az elmúlt években igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé nőtte ki magát, mely most is nagyszerű merítést ad a kortárs magyar és nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.
60+ Médiaműhely: Sorozatzáró
Egyszer minden sorozat a végére ér, így az enyém is. Önök eddig huszonhat kiváló embert ismerhettek meg. 1991-től napjainkig harmincan kapták meg a díszpolgári oklevelet. Szerettem volna hiánytalanul bemutatni őket, de nem sikerült.
Pályázatok, szerződések - KVK - Bartók Béla út 6. bérbeadása
60+ Médiaműhely: Mementó
1992-ben a Batonai fivérek - László és István - mellett Varga József lett kerületünk díszpolgára (posztumusz), az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételért.
Kulturális Városközpont Újbudán
A Kulturális Városközpont projekt bemutatása
Kulturális Városközpont Újbudán
A Kulturális Városközpont projekt bemutatása
Kulturális Városközpont Újbudán
A Kulturális Városközpont projekt bemutatása