Senki számára nem kétséges, hogy ma Magyarország egyik legnehezebben megoldható problémája a cigányság és a többségi társadalom között feszülő ellentét. Ezért írta több év kutatómunka után Bencsik Gábor történész a Cigányokról című kötetet, amelyet 99, nagyrészt még sosem publikált illusztráció tesz gazdagabbá.
A XIX. század első negyedében Magyarország mezőgazdasága fejlett, ipara gyenge, a népességrobbanás még nem történt meg, nincs egységes belső piac, nincs tőkefelhalmozódás, nincs Nemzeti Bank, nincsenek kereskedelmi társulatok. Ezt változtatja meg alapjaiban a reformkor. Új eszmék jelennek meg, a feudális keretek végső lebomlása és gazdasági fellendülés jellemzi ezt az időszakot.
A nevelési viszonyok változása, a gazdasági helyzet és a nők családi lekötöttségében beállt változások hozták azt az eredményt, hogy a nők olvasókká válhattak a 19. század elejére.
Évszázadok alatt formálódott, nemesedett a magyar kultúra egyik messze földön híres alkotása, a magyar díszviselet, a 19. századtól használatos nevén a díszmagyar. Sok száz névtelen és elhíresült szabómester, csizmadia, ötvös, kardműves formálta, alakította a magyar hölgyek és urak pompás viseletét, hogy a nemzeti tradíció és a művészi alkotóerő együtthatásának remekműveként a 19. századra elnyerje végleges formáját. A végleges azonban nem jelent befejezettet - a nemzeti díszviselet formavilága máig tovább él, hétköznapjaink és ünnepeink része.
Night and day, Szatyor, Karinthy, háború, forradalom, a menekülés helyett marasztaló szerelem. És ezek csak címszavak, amelyekről beszélgettünk. Dr. Kolos Tamás könnyed stílusú, jó humorú, életvidám idős pszichológus, prímán beszéltet - ez a szakmája -, de szerencsére mesélni is szeret. A Hadikról, az egyetemi évek kalandjairól, Miska bácsi levelesládájáról, és természetesen a gyermekekről.
A fergeteges hangulatot varázsolt a zeneházba. Aki akart még salsázni is megtanulhatott az igazi kubai karneváli jelmezbe bújt táncoslányoktól, vagy akár egy profi társastánc-tánctanártól.
